#Tállai András

Tállai megfenyegette az ubereseket
 

Tállai megfenyegette az ubereseket

A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) vezetője, Tállai András közleményben tudatta, hogy a gazdasági minisztérium mostantól keményen fellép az "Uber-vitában", és akár 200 ezer forintos bírsággal is sújtható, akit eztán szabályszegésen kapnak.

hvg.hu hvg.hu


22 ezer ember cidrizik a NAV-nál
 

22 ezer ember cidrizik a NAV-nál

A hvg.hu értesülései szerint az adóhivatalnál nem számol majd az elnöki jogkört jelenleg gyakorló elnökhelyettes munkájával az a Tállai András, aki nagy valószínűséggel az adóhatóság új ura lesz. Úgy tudjuk, egy másik elnökhelyettes is szedheti a sátorfáját. Tartja magát a pletyka, hogy Orbán Viktor jó barátjának, Mészáros Lőrincnek az egyik ismerőse is aspirálhat egy NAV-os felsővezetői posztra. Közben óriási a feszültség és a bizonytalanság, 160 vezetői pozíció szűnhet meg pár héten belül.




Tartani lehet attól, hogy adótitkok kerülnek a kormányhoz
 

Tartani lehet attól, hogy adótitkok kerülnek a kormányhoz

A HVG legfrissebb számában olvasható, hogy a NAV élére frissen kinevezett Tállai András nagy adóügyi és eljárásrendi reformok végrehajtására érkzett. Azért, mert a politikusi szerepkörrel is rendelkező Tállai veszi át a NAV vezetését, nem lenne szabad, hogy politikusként kezelje az adótitkokat, véli Péterfalvi Attila, a A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságának elnöke. Horváth András korábbi NAV munkatárs szerint tartani kell attól, hogy a politika felhasználhatja az adótitkokat.

hvg.hu hvg.hu


Tállai: Elértük a válság előtti szintet
 

Tállai: Elértük a válság előtti szintet

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára szerint Magyarország kiemelkedő gazdasági teljesítményt mutatott 2014-ben, a bruttó hazai össztermék növekedési üteme 3,7 százalékra gyorsult, így a gazdaság teljesítménye elérte a válság előtti szintet.

MTI MTI

És akkor megint kezdődhetnek a nagymutyik
 

És akkor megint kezdődhetnek a nagymutyik

Rátermett ember lesz az adóhivatal új ura, ha angolul szólítják, ő is tolmácsot kérhet, mint az elődje. Közben készülődnek az újabb nagy osztogatások, külföldön pedig tombol a Volkswagen-botrány. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója tippekkel.

hvg.hu hvg.hu

Az új NAV-elnök is tolmácsot kér
 

Az új NAV-elnök is tolmácsot kér

Tállai Andrásnak nincs nyelvvizsgája, és nyelvtudása sem ismert. Elődje, Vida Ildikó felsült, amikor a kitiltási botrány alatt tolmácsot kellett kérnie, hogy kommunikálni tudjon az amerikai ügyvivővel.

hvg.hu hvg.hu